Adatok

Képzési formák: ANA, ANK
Képzési idő (félév) 6
Nappali önköltség (félév) 185 000 Ft

Mitől kiemelkedő és egyedi a Debreceni Egyetem matematika alapszakja? A DE-n a matematika oktatása három lépcsőben folyik 2006 óta: alapképzés (3 éves), erre épül a mesterképzés (2 éves), végül pedig a doktori képzés (3 éves).

A matematika tanári szak, a matematikus szak, és az alkalmazott matematikus szak évtizedek óta meghatározó felsőoktatási képzési forma az egyetemen. Ezen képzési formák legfőbb értékeit viszi át a Matamatika BSc a többlépcsős képzési rendszerbe, amellett, hogy a képzés szerkezetét rugalmasabbá teszi

Miről szól a képzés? A 2009-ben induló alapszak célja, hogy a hallgatók 6 félév alatt elsajátítsák a legfontosabb matematikai tudományterületek alapjait, olyan elméleti és alkalmazott matematikai ismeretekre tegyenek szert, amelyek műszaki, gazdasági, statisztikai és számítógépes területeken alkalmazhatók. Az alapszak elvégzésével a hallgatók alapokleveles matematikus végzettséget szereznek és diplomát (BSc) kapnak. Ennek birtokában jó esélyekkel jelenhetnek meg a munkaerőpiacon, illetve jelentkezhetnek a képzés második lépcsőjét jelentő mesterképzésben való részvételre. Az alapképzés során a hallgatók a matematikus és a matematika-X szakos tanári szakirányok közül választhatnak. Mindkét szakirány felkészít a megfelelő mesterképzésben való részvételre, ahol a korábbi hagyományos egyetemi diplomának megfelelő végzettséget szerezhetnek.

Merre tovább diploma után? Alapokleveles matematikusként műszaki, gazdasági, statisztikai és számítógépes területen leszel képes szaktudásodat alkalmazni, melyre az egyre szigorodó gazdasági-piaci körülmények között a biztonsággal működni kívánó gazdasági egységeknek alapvető szükségük van. A matematikus szakirányon végzettek a mesterképzésben folytathatják tanulmányaikat. Az itt végzett matematikusok biztosítják egyrészt a szakember-utánpótlást az alapos matematikai ismereteket igénylő alkalmazási területeken, másrészt a szakma kutatói utánpótlását és a felsőoktatás számára az oktatói utánpótlást.

A szak értékeléséhez jelentkezz be!


Értékeld a szöveget:

1 2 3 4 5
Stílus
Szerkezet
Tartalom