Adatok

Képzési formák: ANA, ANK, ALK
Képzési idő (félév) 6
Nappali önköltség (félév) 150 000 Ft
Levelező önköltség (félév) 150 000 Ft

Ha szeretnél részt venni a politikai döntésekben, vagy politikai elemzőként dolgoznál, akkor számodra a politológia szak az ideális választás. A Debreceni Egyetemen komoly nemzetközi tapasztalattal rendelkező politológusok oktatnak.

A képzés során bevezetést kaphatsz a rokon társadalomtudományokba (szociológia, társadalomtörténet, közgazdaság, jog, filozófia), részletesen tanulmányozhatod a magyar társadalom politikai viszonyait, a politikai intézményeket, a hatalom szervezeteit és azok működését. A kurzusok mellett számos továbbképzési lehetőség is rendelkezésedre áll majd, mint például nemzetközi tanulmányutak.

A nemzetközi versenyképességedhez a DE több módon is hozzájárul. Számos nyelvkurzus áll majd a rendelkezésedre, és az egyetem nemzetközi partnerségein keresztül olasz vagy dán egyetemeken tudsz eltölteni egy-két félévet. Szakmai gyakorlatodat az állami közigazgatásban, az Országgyűlésnél, önkormányzatnál, valamelyik pártnál, médiában, alapítványoknál vagy elemző-kutató intézményeknél töltheted el.

Miután végeztél, számos helyen kamatozhatod tudásodat. El tudsz helyezkedni bármely kormányzati szervnél, az Országgyűlésben vagy önkormányzatnál, politikai elemző vagy közvélemény-kutató végnél, civil szervezetnél, vagy akár a médiában is. Ha a BA megszerzése után tovább szeretnél tanulni, akkor is számtalan lehetőség közül választhatsz: az ország bármelyik egyetemének politológia, nemzetközi tanulmányok, gazdasági vagy társadalomtudományi szakja tárt karokkal fog várni.

A szak értékeléséhez jelentkezz be!


Értékeld a szöveget:

1 2 3 4 5
Stílus
Szerkezet
Tartalom