Golgota Teológiai Főiskola

Golgota Teológiai Főiskola

 A főiskola 1990-ben indult útjára az ausztriai Millstatt városában, a Heroldeck kastélyban, majd 2002-ben költözött Vajtára (Fejér megye). Azzal a céllal alapították, hogy megadja az európai diákok számára a lehetőséget Isten igéjének tanulmányozására saját kontinensükön, továbbá, hogy lehetőséget nyújtson az amerikai diákok számára európai tanulmányokra és missziókban való tapasztalatokra.

Az alapítókat Jézus szavai inspirálták, miszerint: „tegyetek tanítványokká minden népeket”, ezáltal a képzés egyik legfőbb része a tanítványság. Különböző nemzetek képviselői tanulnak itt magyar és angol nyelven. A Golgota Gyülekezet az ifjakat arra neveli nappali és levelező tagozatos képzései során, hogy mindegyikük minél jobban megismerje és megszeresse Jézust, éspedig Isten igéjének tanítása által.

A Főiskola erkölcsi normái tiltják az alkohol- és kábítószer-fogyasztást, valamint a dohányzást. A kollégium külön lány és fiú szárnya között tilos az átjárás. A diákok 6-10 fős szobákban vannak elszállásolva és minden szobának van egy felelőse. Az intézményhez tartozik még Bibliaiskola, ami egy faluban található, egy erdőben. Az itt fellelhető csönd és nyugalom segíti az igére való összpontosítást, anélkül, hogy hétköznapi élet tipikus elvárásai elterelnék figyelmüket.

Amennyiben szeretnél kikapcsolódni egy kicsit, ehhez kosár-, futball-, és strand-röplabdapálya, feszített víztükrű medencék, kastélypark, könyvtár, kávézó, edzőterem, könyvesbolt, valamint interneteléréssel rendelkező számítógépterem áll a rendelkezésedre. A faluban két bolt található, ahol az alapvető dolgok beszerezhetőek. Szükség vagy baj esetén a falu háziorvosa érhető el, aki ha kell, ellátogat a kastélyba.

A békés, nyugodt környezet, távol a világ zajától tökéletesen megfelel arra, hogy harmonikus körülmények között tudj az Úrra koncentrálni.

 


Értékeld a szöveget:

1 2 3 4 5
Stílus
Tartalom
Szerkezet