Adatok

Képzési formák: ONA
Képzési idő (félév) 10

Magyarországon kizárólag az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetemen szerezheted meg a megfelelő képesítést ahhoz, hogy rabbiként működhess egy zsidó közösség élén vagy annak támogatójaként. Ezért ha ilyen ambícióid vannak, mindenképp olvass tovább!

Nagyon fontos elöljáróban leszögezni, hogy erre a 6 éves képzésre csak zsidó vallású férfiakat vesz fel az intézmény. A jelentkezéshez szükséged lesz rabbi, vagy a hitközségi elnök ajánlására, melyet csatolnod kell a jelentkezésedhez. Emellett az eddigi tanulmányaidat összefoglaló bizonyítványok másolatait benyújtására is kérik. Az írásbeli jelentkezés értékelése után szóbeli meghallgatáson vehetsz részt, melynek időpontjáról az egyetem adminisztrációja értesít majd.

Ahhoz, hogy kellő háttértudással vezethess egy közösséget, nemcsak a szigorúan a zsidó vallástudományhoz kötődő tárgyakkal találkozol majd, hanem változatos, humán- és társadalomtudományi képzésben is részesülsz. Több képzési ágra különülnek tehát el a kurzusok, amelyeket hallgatni fogsz: biblikus- és talmudikus tudományok, rabbinikus tudomány, történelemtudomány, vallásbölcselet és nyelvi képzés alkotják a tantervet. Ezek keretében olyan izgalmas tárgyakkal is találkozhatsz, mint, pedagógia, pszichológia, zsidó művészettörténet vagy zenetörténet. A nyelvi tanulmányok között az ivrit és a bibliai héber kötelezőek, de más bibliai nyelveket is tanulhatsz, érdeklődésed szerint.

A képzés elvégzése egyenértékű egy MA megszerzésével, így a tudományos pálya, a PhD megszerzésének lehetősége is nyitva áll előtted az ORZSE és más egyetemek vallástudományi doktori programjaiban.

A szak értékeléséhez jelentkezz be!


Értékeld a szöveget:

1 2 3 4 5
Stílus
Szerkezet
Tartalom