Adatok

Képzési formák: ANA, ANK, ALA, ALK
Képzési idő (félév) 6
Nappali önköltség (félév) 115 000 Ft
Levelező önköltség (félév) 115 000 Ft

A képzés célja, hogy olyan szakembereket képezzenek, akik a pszichológiai, társadalomtudományi, pedagógiai ismereteik mellett elsajátítják a felnőttképzés történetét, működését, jogi és gazdasági környezetét.

Andragógia szakon neveléstörténetet, didaktikát, személyiség-lélektant, kommunikációt, filozófiát, kultúrtörténetet, gazdasági, jogi és pénzügyi alapismereteket, valamint szervezet- és vezetéselméletet tanulhatnak a hallgatók. A képzés során három szakirány közül lehet választani. Az egyik a felnőttképzési szervező, melynek hallgatói képesek a tanítás-tanulás folyamatának megtervezésére, lebonyolítására és értékelésére, valamint magas szintű felnőttoktatási ismeretekkel és módszertannal rendelkeznek. A másik szakirány a művelődésszervező. Az itt végzettek alkalmasak települések, közösségek, csoportok és intézmények művelődési folyamatait megszervezni és véghezvinni. Választható még a személyügyi szervező szakirány, amelynek végzett diákjai az emberi erőforrás gazdálkodásban szereznek ismeretanyagot. Személyügyi feladatok közé a toborzás, teljesítményértékelés és továbbképzés tartozik. Az andragógia diploma megszerzését követően lehetőségük nyílik elhelyezkedni kulturális intézményeknél, önkormányzatoknál, felnőttképzési iskoláknál, vállalkozásoknál.

A három éves alapképzés elvégzését követően a munkavállalás mellett lehetőséged nyílik a szak mesterképzésen történő folytatására, ahol magasabb szinten tudod elsajátítani a felnőttképzéshez kapcsolódó ismeretanyagokat.

A szak értékeléséhez jelentkezz be!


Értékeld a szöveget:

1 2 3 4 5
Stílus
Szerkezet
Tartalom