Adatok

Képzési formák: ONA, ONK, OLA, OLK
Képzési idő (félév) 10
Nappali önköltség (félév) 165 000 Ft
Levelező önköltség (félév) 150 000 Ft

A győri Széchenyi István Egyetem Magyarország legfiatalabb és ennek megfelelően egyik dinamikusan fejlődő jogi képzését nyújtja. A többi egyetemhez képest az SZE jóval kevesebb hallgatót vesz fel, így megvalósulhat a kiscsoportos szemináriumi rendszer. Ezáltal aktív részvételedre törekvő, beszédkészségedet fejlesztő, intenzív idegen nyelvű továbbképzést biztosító képzési rendszer működhet. Az SZE nemcsak lehetővé teszi, de egyenesen bátorítja a párhuzamos képzésben való részvételt: közgazdasági és nemzetközi szakterületeken is folytathatsz egyszerre tanulmányokat, ami azt jelenti, hogy öt év alatt akár két diplomával is gazdagodhatsz egy időben.

A jogászképzés természetesen nem kizárólag a jogi törzsanyagból, de egyéb tudományterületek átfogó megismeréséből (etika, közgazdaságtan) is áll. Bár a tanterv kialakításakor az akkreditációs követelmények jelentősen leszűkítik a mozgásteret, az egyetem kínál speciális képzési lehetőségeket is a szakon belül: közjogi (közszolgálati), gazdasági jogi és pénzügyi, nemzetközi jogi és bűnügyi témacsoportok elérhetők.

Magyarországon egészen egyedülálló lehetőséget jelent, hogy az SZE jó tanulmányi eredményű felsőbb évfolyamos hallgatói a Kar szervezésében több hónapos, akár féléves évközi szakmai gyakorlaton vehetnek részt a régió gazdasági, igazgatási és igazságszolgáltatási intézményeinél. A SZE mindemellett gazdag európai kapcsolatrendszerrel bír, így könnyen el tudsz tölteni egy-két félévet a majdnem félszáz külföldi partneregyetem egyikén.

A jogi végzettség igazi ütőkártya, a gazdaság bármely szegmensében, a non-profit szektorban és az államigazgatásban vagy az igazságszolgáltatásban is sikerrel hasznosíthatod.

A szak értékeléséhez jelentkezz be!


Értékeld a szöveget:

1 2 3 4 5
Stílus
Szerkezet
Tartalom