Adatok

Képzési formák: ANA, ANK
Képzési idő (félév) 6
Nappali önköltség (félév) 495 000 Ft

Aki a filmipar iránt érdeklődik, és azon belül is az alkotói folyamatok helyett inkább a filmezéshez
szükséges egyéb anyagi és technikai feltételek, a gyártás folyamatok foglalkoztatják, annak érdemes
megpróbálnia a gyártásszervező alapképzést. A Színház- és Filmművészeti Egyetem Produkciós
Tanszékének szakja a hazai filmipar és a produceri irodák számára képez gyártási szakembereket.

A szak felsőoktatási keretek között csak a Színház- és Filmművészeti Egyetemen indul el, amely a
filmes szakemberek képzésében egyedülálló tapasztalatokkal rendelkezik a hazai oktatásban. A
gyártásszervező alapképzés mellett más szakokon (kameraman, mozgókép, dramaturg) is folyik a
leendő filmesek képzése. Ez olyan alkotóműhelyek létrejöttét segíti, ahol a leendő filmkészítők
megismerik egymás munkáját, és szakmai kapcsolatokra tehetnek szert, ami a filmes alkotás
elengedhetetlen része.

A jelentkezőknek több fordulós felvételi vizsgán kell bizonyítaniuk, hogy a szak elvégzéséhez
szükséges legfontosabb készségek (kreativitás, a kooperativitás, a motiváltság és jó kommunikációs
képesség) birtokában vannak, fejlett a vizuális látásmódjuk, és megfelelő általános és filmes
műveltséggel is rendelkeznek.

Az első fordulóban írásbeli vizsgarészekből áll, amely az előbb említett előzetes tudást és
képességeket méri fel, míg a második fordulóban kreatív feladatok megoldása vár a pályázókra. Az
utolsó fordulóban a felvételi bizottság személyes hangulatú beszélgetés során igyekszik kiválasztani
legrátermettebb jelentkezőket.

 

Utolsó frissítés dátuma: 2014.07.25.

A szak értékeléséhez jelentkezz be!


Értékeld a szöveget:

1 2 3 4 5
Stílus
Szerkezet
Tartalom